avagy A Lendület Digitális Fragmentológia Kutatócsoport tagjai az International Musicological Society athéni kongresszusán

(Czagány Zsuzsa)

Minden szakmának van olyan kongresszusa, amely a teljességre törekszik, azaz szervezőinek célja az adott tudományterület valamennyi fő- és mellékágának fölvonultatása, eredményeinek komplex megjelenítése, minél nagyobb számú művelőjének egybehívása. A teljesség persze mindig relatív. Függ a diszciplína pillanatnyi állapotától, a tudományosságon belül elfoglalt helyétől, társadalmi megítélésétől, s persze attól is, hogy éppen mely képviselői tudnak és hajlandók eljönni.

Az 1927-ben megalakult Nemzetközi Zenetudományi Társaság (International Musicological Society) 1967 óta ötévenként rendezi nagyszabású kongresszusait Európa, illetve – 2017 óta – a világ különböző nagyvárosaiban. 2002-ben Leuven, 2007-ben Zürich volt a helyszín, 2012-ben Róma, 2017-ben pedig, első, Európán kívüli helyszínként – Tokióra esett a direktórium választása. Az idei, sorrendben a huszonegyedik „pán-zenetudományi” kongresszus augusztus 22. és 26. között zajlott Athénban, összesen három helyszínen: a Nemzeti és Kapodisztriai Egyetem látta vendégül az ülések nyolcvan százalékát s adott otthont a kongresszus kísérő rendezvényeinek (koncerteknek s a nyitóesti pompás állófogadásnak), a maradékon a Lilian Voudouriról elnevezett, a város hangversenytermében (Mégaron Mousikis) elhelyezett zenei könyvtár és a Bizánci és Keresztény Múzeum osztozott. Az egyetlen kihelyezett helyszín az athéni katedrális volt, amely a Nagyboldogasszonynapi (a keleti egyházban Dormitio Mariae, Mária elszenderülése) vesperásra invitálta a résztvevőket a kongresszus harmadik napján.

Sokan teszik föl a kérdést, vajon van-e értelme hatalmas kongresszusokat rendezni, párhuzamos ülések átláthatatlan szövevényével, amelyben nehezen találjuk meg a magunk vezérfonalait, s egy idő után többnyire föl is adjuk ezek keresését. A lehetőség persze ott van: ha jó előre fölkészülünk a konferenciaprogramból és az absztraktfüzetből, és fegyelmezetten végig is járjuk a kinézett tematikus útvonalakat, a végén elégedetten dőlhetünk hátra: az akadálypályát sikerrel teljesítettük, és a tudásunk is szépen gyarapodott. De valljuk be, hogy ez így egy kicsit unalmas lenne, hiszen az ember épp attól fosztaná meg magát, ami miatt idelátogatott: a minden irányba nyitott szemlélet gyakorlásától, a megtervezetlen találkozások és kapcsolatfelvételek nyomán fellobbanó érdeklődés kiaknázásától, a pillanatnyi döntések izgalmától. A gyakorlott konferencialátogató persze mindkét üzemmódban működhet, az egyikből a másikba kapcsolva, az előre kitűzött ösvényeken haladva, azokról olykor letérve, rugalmasan alkalmazkodva a váratlan helyzetekhez és megragadva a fölkínálkozó alkalmakat. Így tett e sorok írója is, aki fiatal munkatársával, Gaál Eszterrel az idén augusztusban részt vett az IMS athéni kongresszusán.

A nagy kongresszusokra jellemzően mindig rányomja a bélyegét a helyszín, a földrajzi környezet, amelyben zajlanak. Ez most sem volt másképp: a 42 Study session és 36 kerekasztal közül összesen 24 foglalkozott valamilyen formában és mélységben Görögország és a Mediterráneum zenei örökségével, legyen az a középkori bizánci liturgikus ének, a görög opera, a görög szigetek hagyományos és újkori népzenei gyakorlata, vagy az itáliai kora- és késő reneszánsz zene transzformációi Krétán a sziget négy évszázados velencei fennhatósága alatt. Az előadások számát tekintve a mediterrán térség mellett, azzal valamelyest átfedésben a zenetörténeti és népzenei konferenciákon hagyományosan népszerű Balkán foglalta el a második helyet: a Kelet és Nyugat határterületének számító, évszázadokon át különböző népek, vallások, kultúrák és zenék keveredésének színteréül szolgáló területtel számos előadó foglalkozott. Különösen érdekes és tanulságos volt hallgatni a Kereszt és félhold zenei találkozásai a triplex confinium térségében a hosszú 19. század idején című kerekasztal horvát és bosnyák résztvevőinek előadásait. A zágrábi egyetem professzora Stanislav Tuksar vezette tanácskozásban a Habsburg monarchia, az oszmán birodalom és a velencei köztársaság által közrefogott hármas határterület 19. századi zenetörténetének egy-egy mozzanata elevenedett meg; e mozzanatok segítségével képet kaphattunk arról a folyamatról, melynek során az arisztokrácia zártkörű zenés alkalmai – a politikai és szociokulturális háttér változásainak hatására – fokozatosan polgári összejövetelekké alakultak át, életre híva egyúttal a zenei élet, művelődés és oktatás modern intézményrendszerét.

A kongresszus Music across Borders mottójának megfelelően számos előadás és szekció központi témái között szerepeltek a migráció és az ezzel járó kulturális transzfer zenei megnyilvánulásai. A historikus zenékkel foglalkozó ülések tárgyalták a 18-19. század Itália és Latin-Amerika közti zenei cserekereskedelmet, amely, minden várakozás ellenére kétirányú volt: a gyarmatosítók gőgjével érkező európai zeneszerzők, hangszeres zenészek és énekesek és az általuk képviselt európai kultúra éppúgy változtak az új világ nagyvárosai és kisebb települései hagyományos zenéinek hatására, mint amennyire befolyásolták azt. Voltak a kelet-közép-európai országokból a náci hatalom elől menekülő zsidó komponisták és zenészek életútját feltáró előadások, s olyanok, amelyek a 16-19. század utazóinak, felfedezőinek az ázsiai és afrikai törzsközösségekben szerzett zenei tapasztalatait elemezték.

Az IMS többi munkacsoportjához hasonlóan a középkori liturgikus, keleti (bizánci: görög és szláv) és nyugati (latin) egyszólamú magaskultúrákkal foglalkozó kutatókat egybefogó Cantus planus Study group is önálló kerekasztal-ülést szervezett Verba mystica. Singing Greek in the Latin West címmel. A munkacsoport elnöke, Jeremy Llewellyn által vezetett ülés öt meghívott előadója (Jean-Francois Goudesenne, Czagány Zsuzsa, Melanie Shaffer, Lori Kruckenberg, Nina-Maria Wanek) arra a kérdésre kereste a választ, milyen módon és mértékben hatott a bizánci görög zene és zeneelmélet a Nyugat liturgikus énekére, sőt zenei gondolkodására a karoling kortól a késő középkorig, milyen funkciót töltöttek be a gregorián repertóriumban, annak egyes műfajaiban megjelenő görög szövegek és görög szöveggel ellátott dallamok, s mely kézzelfogható nyomai maradtak fönn e hatásnak az európai forrásokban. Czagány Zsuzsa Thesszaloniki Szent Demeter magyarországi kultuszáról,  a középkori magyar szentek sorában elfoglalt helyéről tartott előadást, kiemelve magyarországi legendáját és zsolozsmáját, amely, sajátos módon a Demeter-kultusz két, egymáshoz közvetlenül nem kapcsolódó ágán jött létre.

Beszámolónk végén újra föltesszük a kérdést, van-e értelme hatalmas kongresszusokat rendezni és azokon részt venni. Igen, van. Hiszen minden látszat ellenére a nagy kongresszus nem egyenlő a párhuzamosan futó sok kis kongresszus összességével, még akkor sem, ha ilyen értelmezése is jogosnak és megindokolhatónak tűnhet. Véleményünk szerint azonban egész más előadást tartani egy nagy kongresszus kis szekciójában, mint ugyanazt az előadást elmondani egy szűkkörű, tematikusan behatárolt szimpóziumon. A hallgatóság óhatatlanul színesebb összetétele s az ebből szükségszerűen következő új, provokatív és ingergazdag környezet olyan inspirációs forrást jelentenek az előadó számára, amelyet a kisebb konferenciák mégoly családias környezete nem tud biztosítani. Nem beszélve az ülések közti, folyosói, kávé- és ebédszünetekben folytatott eszmecserékről, amelyekben ugyancsak rákényszerülünk arra, hogy a tudományos interakció magasabb fokára lépjünk.