A boroszlói Egyetemi Könyvtár (Biblioteka Uniwersytecka we Wrocławiu) nagyszerű hely, nemcsak a helyi egyetemistáknak, de az odalátogató magyarországi kutatóknak is. Hogyne lenne az, mikor minden adott, ami egy kutatást sikeressé tehet: a tágas terek, bennük a pont megfelelő mennyiségű kávézósarokkal, a tökéletesen működő analóg és digitális infrastruktúra, a segítőkész személyzet, no és persze a kutatnivaló, amit első szóra kihoznak az embernek, legyen az 13. századi kézirat, 1481-es ősnyomtatvány vagy 17. századi nyomtatványól lefejtett kódextöredék. Elsősorban ez utóbbiak miatt utazott oda kutatócsoportunk három tagja, Czagány Zsuzsa, Gilányi Gabriella és Tóka Borbála 2026 június 8-án.

A könyvtár különleges gyűjteményeiben folytatott háromnapos intenzív kutatás során mintegy ötven középkori kottás kódextöredéket, valamint teljes liturgikus kottás kódexet tudtunk átnézni, mérni, fotózni. A tájékozódáson és a tapasztalatszerzésen túl az elsődleges cél az volt, hogy a gyűjteményben őrzött, hordozójukon fennmaradt (in situ), vagy arról lefejtett, hangjelzést tartalmazó 11-16. századi kódextöredékeket kottaírásuk alapján csoportosítsuk, majd a zenei paleográfiai vizsgálat eredményeit egy egyelőre részleges-felszíni tartalmi elemzéssel kiegészítve meghatározzuk az egykori anyakódexek műfaját, típusát, korát s (óvatosan) földrajzi-intézményi provenienciáját. Ez utóbbihoz nyilván elmélyültebb kutatás kell majd, amelyhez a most megszerzett adatok, ismeretek kiindulópontul szolgálnak.

A megismert töredékanyag zenei paleográfiai szempontból nagyon más, mint amihez az eddigi, elsősorban magyarországi gyűjteményekben folytatott kutatásaink során szoktunk. Az ezekben csupán elvétve fölbukkanó, úgynevezett sziléziai kottaírást számos, kronológiailag is elkülöníthető alváltozatában láttuk viszont. A térség ciszterci kolostoraiban művelt jellegzetes rendi notáció ugyancsak többféle árnyalatban jelent meg. Ez arra utal, hogy az időbeni különbségek mellett a rendi íráshagyomány helyszínenként is módosulhatott, lokális variánsokat kialakítva: egy lubiążi (Leubus) antifonále más képet mutat (I D 12: 1. kép), mint például a henrykówi (Heinrichau) szkriptóriumban készült kódexek töredékei (I F 100: 2. kép), nem beszélve a nyilván importált nyugatnémet testvérkolostor fragmentumáról (I F 119: 3. kép). S ott vannak a becsapós esetek, amelyekben a hordozókézirat minden kétséget kizáróan ciszterci (henrykówi) eredete alapján joggal gondolhatnánk, hogy a borítójaként szolgáló kódextöredék is hasonló származású, és mégsem: a közép-francia területen használt anyakódex kottaírása a hagyományos helyi és az egységesedés irányába mutató kvadrát elemek sajátos keveréke (I F 101: 4. kép). Ezzel szemben a 13. században betelepített Vörös Csillagkeresztes Lovagrend (Ordo militaris crucigerorum cum rubea stella) śvidnicai (Schweidnitz) konventjében használt 15. századi kéziratos prédikációgyűjtemény kötéstábláját erősítő 15-16. századi kódextöredék – kottaírása alapján – feltehetően ugyancsak a konvent egy kottás szerkönyvéből származik. (I F 497: 5. kép) Furcsa módon itt a hordozó korábbi, mint a rajta fennmaradt fragmentum, ami arra utal, hogy a prédikációs kötetet jóval tovább használták, mint a töredék anyakódexét, s a belőle kihasított pergamencsíkot is később ragasztották a kötéstáblára.

A kutatócsoport tagjainak szívét persze a legjobban az a kódextöredék dobogtatta meg, amelyiknek magyarországi eredetét már a gyors helyszíni vizsgálat teljes bizonyossággal megállapította. Egy 13. századi graduále fragmentumáról van szó, amely egy 15. századi kéziratos szermógyűjtemény kötésének belső megerősítéseként maradt fenn. (I Q 374: 6. kép) A csonka pergamenlevelet a hordozókézirat első ívfüzetén hajtották át. A szermonárium a boroszlói domonkosok könyvtárából került az Egyetemi Könyvtárba. A töredék a középkori Magyarország jellegezetes, esztergomi kottaírásának egy különleges, korai tanúja, amely jó sok feladat elé állít bennünket. Nemcsak azt lesz izgalmas kikutatni, mikor, hol, milyen úton került a magyarországi misekódex lapja a sziléziai kéziratba, de azt is, hogy a töredéken megőrződött notáció pontosan hova illeszthető az esztergomi notáció korai fejlődéstörténetében.

A kutatóút látványosan mutatta meg, mennyire hiánypótlók a kódextöredékek a középkori zenetörténeti forráskutatásban, még azokban az országokban is, amelyek forrásállománya, beleértve az épen maradt kódexek számát, jóval nagyobb a mienknél. Lengyel kollégáink, Irina Chachulska és Dominika Grabiec, akik segítségére mindvégig támaszkodhattunk, a jövőben is együttműködnek velünk, akár egy nagyobb szabású közép-európai töredék-adatbázis megtervezésében és kiépítésében.

Czagány Zsuzsa