Háromnapos nemzetközi műhelykonferencia Prágában (2025. november 24–26.)
Amint az a címéből is kiderül, a konferencia tematikus vezérfonala a 13. századi francia liturgikus zene közép-európai (elsősorban csehországi) recepciója volt. A téma nagyon is aktuális, és jól beleillik abba a folyamatba, amely az elmúlt évtized digitális forrásbősége és nyílttá váló publikációs rendszere következtében a Rajnától keletre művelt tudományos kutatás horizontjának soha nem tapasztalt kitágulásához vezetett. Többek között ahhoz, hogy a magunk tudományterületén újra föltegyünk néhány alapvető, egy-egy térség és hagyomány eredetét feszegető kérdést, s hosszú ideje rögzült teóriák érvényességét vonjuk kétségbe. Például azt, hogy az ezredforduló táján születő, hagyományosan német orientációjúnak tekintett közép-európai egyházak liturgikus zenéjét ne csak (dél)német, hanem mondjuk francia és/vagy olasz mintákra vezessük vissza. A dolog persze árnyaltabb annál, minthogy egyszavas válaszokat adjunk az eredetkérdésekre, s az is igaz, hogy a magyarországi gregoriánkutatás mindig is számolt a német nyelvterületen kívülről érkező hatások lehetőségével.
Hana Vlhová-Wörner (Prága) és Konstantin Voigt (Würzburg) egy éve futó közös projektjük részeként rendezték meg a konferenciát, azzal a céllal, hogy a 12.–13. századi cseh és morva liturgikus-kottás forrásokban megmutatkozó francia hatás nyomait feltárják, elemezzék s a lehető legszélesebb kultúrtörténeti kontextusba helyezzék. A gregoriánkutatás hazai és nemzetközi specialistái mellett a meghívottak között voltak történészek és művészettörténészek, kodikológusok, irodalmárok. Az inkább műhelyként működő és zajló, esetenként szikrázóan gondolatébresztő tanácskozás látványosan mutatta meg, milyen hasznos lehet az, ha más tudományterületek művelői néznek rá arra az anyagra, amellyel az ember évek óta foglalkozik. Valamint az, ha olyanokat is bevonunk a diskurzusba, akik egyébként a „mieink”, de többnyire nem szorosan vagy nem kizárólag az általunk kutatott részterületeken tevékenykednek.
Különleges élmény volt így hallgatni, mit mond Susan Rankin, az egyik legnagyobb élő zenei középkorász-paleográfus (Cambridge University) a prágai Szent György bencés kolostor forrásainak húsvéti játékáról, a Visitatio sepulchri-ról, Margot Fassler (University of Notre Dame) és Gionata Brusa (Julius-Maximilans-Universität Würzburg) az ugyanezen forrásokban lejegyzett szekvenciákról, vagy Catherine Bradley (Cambridge University) és Konstantin Voigt (Julius-Maximilans-Universität Würzburg) a Benedicamus-trópusokról. De ugyanúgy érdemes volt odafigyelni a középkori cseh hagiográfiával, vagy éppen a csehországi ciszterci és premontrei alapításokkal foglalkozó történészek (Robert Antonín – Ostravská univerzita, David Trojan – Cseh Tudományos Akadémia Történeti Intézete) és művészettörténészek (Klára Benešovská, Jan Klípa, Aleš Mudra – Cseh Tudományos Akadémia Művészetörténeti Intézete) következtetéseire. Ezek ugyanis – egyelőre – több ponton ellentmondani látszanak a zenetörténeti kutatás legfrissebb eredményeinek, amely számos 1100 körül jelentkező progresszív zenei jelenség – új műfajok, stílusáramlatok, kompozíciós technikák – hátterében francia mintákat vél fölfedezni. Az eredmények persze korántsem véglegesek, hiszen az esetek többségében nem tudjuk, vajon a kétségkívül francia modellek átvételére közvetlenül került-e sor, vagy a transzmisszióban több közvetítő is közreműködött. Ennek eldöntésénél talán fontosabb azonban megismerni a Csehországba (és Közép-Európába) átkerült darabok, műfajok, szövegek és dallamok második életútját: azt a folyamatot, amely az átvételt követően kezdődik, s amelynek során a készen kapott matéria önálló életre kel, kreatívan transzformálódik és domesztikálódik, esetleg műfajt vált és új, immár hazai környezetben születő daraboknak, műfajoknak szolgál forrásául. Hiszen gondoljunk csak a sokfelől Csehországba áramló Benedicamus Domino-trópusokra, amelyek közvetlenül vezettek a Csehországban a 14. század közepétől virágzó strófikus, latin és népnyelvű, liturgikus és paraliturgikus cantio megszületéséhez. Vagy, hogy egy magyarországi példát is mondjunk: a Praestolantes Redemptorem invitatóriumra, amely néhány elszórtan fönnmaradt normann megjelenését követően a középkori Magyarországon teljesedett ki, és vált az esztergomi offícium meghatározó elemévé.
Több előadás, kerekasztal-beszélgetés, illetve egy teljes, Marta Hradilová kodikológus (Cseh Tudományos Akadémia Masaryk Intézete), Kateřina Kubínová művészettörténész (Cseh Tudományos Akadémia Művészettörténeti Intézete) és Hana Vlhová-Wörner zenetörténész (Cseh Tudományos Akadémia Masaryk Intézete) prezentációiból álló szekció is kulcsszereplőként foglalkozott Vitussal, a prágai székeskáptalan 13. századi kanonokával, majd dékánjával (†1271), akinek reformtevékenysége a Szent Vitus székesegyház közvetlen környezetében fennmaradt liturgikus forrásokon és a bennük foglalt liturgikus gyakorlaton is nyomot hagyott. Három, kottát is tartalmazó kézirat – egy episztolárium (azaz mise-lekcionárium, benne kottázott lekciótrópusokkal), egy evangeliárium és egy pontifikále – biztosan az ő személyéhez köthető, s az általa alapított, a káptalan mellett működő szkriptóriumban készült 1260 körül. Mindhárom forrást a konferencia első napján tanulmányozni lehetett a prágai Nemzeti Múzeum könyvtárában. Ezzel szemben a hagyományosan ugyancsak Vitushoz kapcsolt, repertoárját tekintve egyedülálló tropárium – a zenetörténeti irodalomban, a kódex mai jelzete nyomán csak Cim. 4-ként emlegetett végigkottázott trópusgyűjtemény – a legújabb kutatások szerint korábbi a dékán idejénél, s feltehetően vásárlás útján került Prágába. Továbbra is kérdéses, vajon mennyire hatott – s hatott-e egyáltalán – közvetlenül a székesegyház liturgikus-zenei gyakorlatára.
A magyarországi gregoriánkutatást a konferencián az ELTE HTK ZTI Régi Zenetörténeti Osztálya és a Lendület Digitális Zenei Fragmentológia kutatócsoport munkatársai, Gilányi Gabriella és Czagány Zsuzsa képviselték. Gilányi Gabriella paleográfusként teljes értékűen igazodott a tematikus főszálhoz, bemutatva a középkori esztergomi hangjegyírás előzményeit és korai korszakát, kiemelve a lehetséges francia-magyar dinasztikus és intézményi-egyházszervezeti kapcsolatok hatását. Czagány Zsuzsa két konkrét énektétel példáján rajzolta föl a Könyves Kálmán-korabeli magyar-normann érintkezés rövid- és hosszútávú zenetörténeti következményeit.
A konferencia egész biztos fontos mérföldkő volt az interdiszciplináris középkorkutatás, a 12.-13. századi nyugat-európai kultúrhistóriai áramlatok közép-európai recepcióját vizsgáló és értelmező tudományok területén. Az is biztos, hogy további tanácskozások, szemináriumok, workshopok követik majd, amelyek pontosítják és finomítják az első párbeszédek hevében megfogalmazott következtetéseket, a centrum és periféria fogalmainak igencsak szükséges újragondolása jegyében.
Czagány Zsuzsa
A konferencia programja itt elérhető: https://www.mua.cas.cz/uploads/files/Conference-Programme-Def-692037e2056ba.pdf
