A tavalyi sikeres, kolozsvári, gyergyószentmiklósi és csíkszeredai levéltárak, könyves gyűjtemények köré szervezett kutatóút sikerén fölbuzdulva (lásd a korábbi, ehhez tartozó bejegyzést itt: https://ldzf.zti.hu/2024/05/18/vart-es-varatlan-felfedezesek-erdelyi-leveltarakban-kutatocsoportunk-kolozsvaron-gyergyoszentmikloson-csikszeredaban-es-csiksomlyon/) kutatócsoportunk tagjai ismét Erdély felé vették útjukat. A cél ezúttal Brassó és Sepsiszentgyörgy volt: a brassói Evangélikus Egyházközség Levéltára és Könyvtára (a Fekete templom archívuma) és a Brassó-belvárosi Szent Péter és Szent Pál Katolikus Plébánia könyvtára, illetve a Székely Nemzeti Múzeum középkori liturgikus zenei kódexeinek és kora újkori könyveinek, a rajtuk fennmaradt kottás kódextöredékeknek a számbavételével, helyszíni vizsgálatával és digitalizálásával. A tervezett három helyszínből végül összesen hat lett, hiszen a sepsiszentgyörgyi gyűjtemények vezetői, Boér Hunor, Csáki Árpád és Pénzes Lóránd rugalmasságának köszönhetően a Székely Nemzeti Múzeumban nemcsak a helyben őrzött fragmentumokat, de a Székely Mikó Kollégium Gróf Teleki Domokos Könyvtárából, valamint a Gyulafehérvári Főegyházmegyei Levéltár Sepsiszentgyörgyi Gyűjtőlevéltárából áthozott fragmentumokat is megnézhettük. Brassóban pedig – a Fekete templom archiváriusa, Ziegler Ágnes szívós közbenjárásával – teljesen váratlanul bebocsátást nyertünk a Román Állami Levéltár helyi fióklevéltárába is.
A négy nap alatt átnézett 30 kottás kódextöredék túlnyomó többsége jól beleillik abba a sajátos regionális „keverék”-hagyományba, amelyet az erdélyi szász térség fennmaradt 14-16. századi liturgikus zenei kézirataiból ismerünk. A brassói Fekete templom archívumában őrzött 14. századi két breviarium notatum, egy graduále és egy kottás pszaltérium mind hangjegyírásával, mind liturgikus tartalmával élesen elüt nemcsak a középkori Magyarország központi (esztergomi) forráscsoportjától, hanem az Erdély más területein töredékekből rekonstruálható zenetörténeti és zenei paleográfiai részhagyományoktól is. Érdekes lesz fölfejteni, milyen módon és mértékben transzformálódtak új környezetükben a feltehetően a Rajna-vidéki notációkból származó zenei íráselemek, s mennyire követhető nyomon ez az átalakulás az énekkészlet válogatásában és elrendezésében, sőt akár a konkrét dallamváltozatokban.
Amint arról a brassói breviáriumok kalendáriumainak utólagos, neveket, eseményeket már-már krónika-szerűen megörökítő bejegyzései tanúskodnak, a kódexeket a középkor után, protestáns környezetben is meglepően sokáig használták. Ezt erősíti meg az a tény is, hogy többségüket feltehetően a 16. században újrakötötték.
Voltak további meglepetések is: a sepsiszentgyörgyi gyűjtőlevéltár egyetlen kottás töredéke, amely a kézdiszászfalvi plébánia könyvtárának egyik 17. századi kötetén maradt fönn, nem helybéli kódexből, hanem egy csehországi antifonáléból származik. A Fekete templomban talált, a katalógusokban pszaltériumnak nevezett két 14. századi kódex egyike valójában nem pszaltérium, hanem egy breviárium első kötete, s a kettő eredetileg minden bizonnyal összetartozott. Ez is a kódexek későbbi újrakötéséről árulkodik: mindkét kézirat gerincén, elkülönülve az újabb kori dupla bordás kötéstől, jól látszanak a régi, tökéletesen egybeeső fűzés nyomai.
Kutatásunk nem remélt eredményeként végül azokat a kódextöredékeket is megnézhettük és digitalizálhattuk, amelyeket az egykori barcasági káptalan 16-17. századi iratanyagáról fejtettek le minden bizonnyal még a múlt század hatvanas éveiben. A mintegy negyven, ebből 17 kottás fragmentumból álló gyűjtemény eredetileg ugyancsak az evangélikus egyházközség archívumának része volt, a múlt század hetvesen éveiben azonban állami tulajdonba került, s ma is, külön mappában összerakva, a Román Állami Levéltár Brassói Fióklevéltárában kutatható. Számos olyan töredéket tartalmaz, amely egyértelműen a Fekete templombeli kódexek családjához tartozik, tovább szélesítve az erdélyi szász liturgikus-zenei források körét.
Czagány Zsuzsa
