2021. október 22-én Czagány Zsuzsa vendégelőadóként részt vett a Földváry Miklós István által vezetett ELTE-Lendület Liturgiatörténeti Kutatócsoport könyvbemutatóval és kerekasztal-beszélgetéssel egybekötött Tájak, korok, hagyományok II. konferenciáján. A rész és az egész. Adatbázisok és háttértárak hálózatának építése a középkori liturgikus zene kutatásában című előadásában a középkori magyarországi liturgikus egyszólamúság kutatása során és mentén kifejlesztett adatbázisokat tekintette át a múlt század 80-as éveinek tapogatózó próbálkozásaitól a mai korszerű elektronikus és digitális rendszerekig. Külön figyelmet kapott a Corpus Antiphonalium Officii Ecclesiarum Centralis Europae (CAO-ECE) program, amely a számítógépes adatkezelés kezdeti korszakának túl korai szülötteként – ellentétben valamivel fiatalabb „ellenlábasával”, a CANTUS adatbázissal – nem tudott érvényesülni a nemzetközi tudományos életben. Az ennek hátterében húzódó okok sajátos párhuzamba állíthatók a program tárgyául szolgáló középkori zsolozsmahagyományok természetével és eltérő tudománytörténeti megközelítésével. Míg korábban az adatbázisok építése az aktuális kutatási irányoknak és érdelődéseknek megfelelően többé-kevésbé elszigetelten zajlott, s a rendszerek közt megteremthető kapcsolat az egyik oldal teljes beolvasztásával járt, ma a virtuális tér egyre teljesebb kihasználásával a kapcsolatteremtés számos útja létezik az önfeladás és az uniformizáltság kényszere nélkül is. Az előadás második része e lehetőségekre hívta föl a figyelmet, bemutatva a Lendület Digitális Zenei Fragmentológia Kutatócsoport által létrehozott két adatbázist (Fragmenta Manuscriptorum Musicalium Hungariae Mediaevalis, Melodiarium Hungariae Medii Aevi Digitale). Végül azokról a legfrissebb kezdeményezésekről esett szó, amelyek nemcsak a két adatbázis összekapcsolódását teszik lehetővé, de hozzájárulnak mindkettő megjelenéséhez a CANTUS és a CANTUSINDEX nemzetközi oldalain.
A fórum teljes programja itt érhető el >>>